Szabad tér árnyakkal - összművészeti kiállítás a METU campusán
2022. április 29. és május 26. között volt megtekinthető a Szabad tér árnyakkal című kiállítás a Metropolitan Egyetem Rózsa utcai Művészeti és Kreatívipari Karán, amely a 60-as, 70-es évek fiatal pop-art művészetének képzőművészeti, zenei, filmes, irodalmi alkotásait mutatta be.
A vándorkiállítás Kisfaludy András dokumentumfilm-rendező kezdeményezésével valósult meg, és első alkalommal a Budapesti Metropolitan Egyetem campusán volt megtekinthető az érdeklődők számára.
A tárlat és a hozzá kapcsolódó katalógus célja, hogy a mai fiatalabb generáció is közelebb kerüljön ehhez a jelentős, sok tekintetben újító korszakhoz, és megismerkedjen az ifjúsági pop kultúrával, amely a ’60-as és ’70-es évek magyar avantgárd művészetét jellemezte, és ami egyúttal alapjául szolgálhatott a mai művészeti gondolkodásnak is.
Az összművészeti kiállítás képzőművészeti, irodalmi, filmes és zenei művekből válogatva, átfogóan mutatta be, miről szóltak az akkori útkereső törekvések. A képzőművészeti alkotásokról készült reprodukciók mellett film-, könnyű- és komolyzenei részletek, valamint irodalmi idézetek is megtekinthetők, és meghallgathatók voltak.
Ismerd meg a METU művészeti képzéseit!
2022. 06. 27.Hírek
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak
A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk
A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak
A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián
A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …
Kiemelkedő eredmények az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar TDK kari fordulóján
Nagy Lajos király úti kampuszunkon idén is nagy sikert &eac …
A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálás
A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletf …