Nemzetközi tanulmányok szakest a Budapesti Metropolitan Egyetemen
Nemzetközi tanulmányok szakest a METU-n
Idén is sor került május 3-án a Nemzetközi tanulmányok szakestjére a Nagy Lajos király úti kampuszon. Az eseményen ezúttal sok magyar és angol nyelvű programban tanuló hallgatónk és oktatónk mellett első alkalommal a szak közel húsz öregdiákja is részt vett.
Fotó: Benkő Molnár Fanni
Az Egyetem és a szak vezetését a kar dékánja, a Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Intézet vezetője, valamint a Nemzetközi tanulmányok szak vezetője képviselte, de ellátogatott a rendezvényre az Egyetem első, alapító rektora, Vass László jelenlegi rector emeritus is.
Fotó: Benkő Molnár Fanni
A jelenlévőkön túl még az alumni számos további tagja küldött virtuális üzenetet a programban tanuló hallgatóknak, akik így egyúttal képet kaphattak arról, hogy a már végzett hallgatók milyen területeken helyezkedtek el. Külön öröm, hogy számos Magyarországon dolgozó egykori hallgatónk mellett három volt nemzetközi hallgatónk külföldről utazott vissza Budapestre az rendezvényünkre. A szakest kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy a résztvevők felelevenítsék korábbi kapcsolataikat és újakat építsenek, megismerjék a munkaerőpiaci lehetőségeket, egymás szakmai eredményeit. Játékos program, valamint finom enni- és innivalók kíséretében új ismertségek szövődtek oktatók és hallgatók, régi és új hallgatóink, valamint magyarok és külföldiek között.
Jövőre is várunk mindenkit újra Budapesten!
2023. 05. 10.Hírek
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak
A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk
A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak
A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián
A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …
Kiemelkedő eredmények az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar TDK kari fordulóján
Nagy Lajos király úti kampuszunkon idén is nagy sikert &eac …
A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálás
A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletf …