Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility II. PosterFest BudaPest | Budapesti Metropolitan Egyetem

II. PosterFest BudaPest

Idén második alkalommal rendezte meg Budapesten a PosterFestet a Magyar Plakát Társaság. A nagyszabású kiállításból és kísérő rendezvényekből álló programsorozat célja az idei évben is a plakátművészet ünneplése, a műfaj közelmúltjának és jelenének, nemzeti valamint regionális trendjeinek, a plakát új vizualitásban betöltött szerepének bemutatása.*

2018. november 22-án Prof. Dr. BACHMANN Bálint építész, egyetemünk rektora nyitotta meg és adta át a szakmai díjakat a nemzetközi plakátkiállításon a Teslában. 

A hazai és nemzetközi plakáttervezők négy szekcióban állították ki munkáikat:

1. Külföldi hivatásos grafikusok plakátjai
2. Magyar hivatásos grafikusok plakátjai
3. Diákok „Szabadság” című plakátpályázatra beérkezett munkái
4. 
Magyar Plakát Társaság plakátjai

A Társaság a diákpályázaton keresztül kitüntetett figyelmet fordít a friss generáció bemutatkozására. A szervezők olyan plakáttervek beérkezését várták, melyek szubjektív hangon szólnak a szerző szabadsághoz való viszonyáról, univerzális kérdéseket tárgyaló gondolatairól vagy a témával kapcsolatos egyéni impresszióiról. A pályázat célja, hogy bemutassa a felsőoktatási intézmények hallgatóinak szabadsághoz való viszonyát a plakát műfaján keresztül.*

A nemzetközi zsűri véleménye alapján az alábbi METU-s eredmények születtek:

1. díj: FÜZES Anna Tervezőgrafika mesterszakos hallgatónk // Diákok „szabadság” című plakátpályázat 


2. díj: FEHÉR Zsanett Tervezőgrafika mesterszakos hallgatónk // Diákok „szabadság” című plakátpályázat 


3. díj: TURÓCZI Anna Tervezőgrafika mesterszakos hallgatónk // Diákok „szabadság” című plakátpályázat  


Különdíj: ESZTERÓ Anett Tervezőgrafika mesterszakon végzett hallgatónk // Diákok „szabadság” című plakátpályázat  


2. díj: VÁRNAY Zsuzsanna Tervezőgrafika alapszakon végzett hallgatónk // Magyar hivatásos grafikusok pályázata



Díjátadó zsűri:
Agnieszka Ziemiszewska // Lengyelország
Slobodan Štetić // Szerbia
Finn Nygaard // Dánia 

Cím: TESLA, 1075 Budapest, Kazinczy u. 21/C

A kiállítás megtekinthető: 2018. november 29-ig, a Tesla nyitvatartási idejében, hétfő–péntek: 14–20h, szombat–vasárnap: 10–20h. 

Forrás, bővebb információ

Grafikus hallgatóink az I. PosterFest | BudaPest 2016 plakátkiállításon


Minden díjazottnak szívből gratulálunk!




Kapcsolódó események

Masters, Students – plakátkiállítás
(A Szimpla, Gál Krisztián és Korolovszky Anna szervezésében.)
A Szimpla koncerttermében létrehozott plakátfal egyedülálló lehetőséget biztosít a magyar plakátművészet bemutatásának. A műfaj klasszikusainak bemutatása mellett életben tartója, bemutató helye lehet a napjainkban reneszánszát élő és számos fiatal tervezőgrafikus által is képviselt autonóm plakáttervezés műfajának.

Az egyedülálló plakátprojekt első fejezete a Magyarországon jelenleg is magas színvonalon – mester-tanítvány alapon – működő plakátművészeti oktatásra szeretné felhívni a figyelmet. Tanárok és diákok munkái közösen láthatóak.

Kiállítók // Résztvevő tanárok: Ducki Krzysztof, Gábor Imre, Gál Krisztián, Korolovszky Anna, Tóth Andrej, Tóth Tamás, valamint Tervezőgrafika alap- és mesterszakos hallgatóink: Dér Bernadett, Lehofer Sára, Némedi-Varga Réka, Vörös Viktória, Varga-Márfy Milán, Szabó Kristóf, Török Bianka, Füzes Anna, Csankovszi Csilla, Kőszegi Tímea, Faniszló Ádám, Zsemberi-Szígyártó Miklós, Vad Bence, Szabó Kristóf, Vagyóczki Vilmos.


A kiállítás megtekinthető: 2018. november 23. - december 23-ig.
Cím: Szimpla, 1075 Budapest, Kazinczy utca 14.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2018. 11. 22.

Hírek

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
Művészet
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Oliver_orias

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …

Művészet
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

foto20240502

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …

Művészet
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

metuartus1

METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …

Művészet
Művészet
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összefoglalónkban.

uj kopp hir

Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

médiakonfeneciahircsempe

A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …

KommunikációTurizmusÜzlet
Művészet
METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

fise hircsempe

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
Kiemelkedő eredmények az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar TDK kari fordulóján

Nagy Lajos király úti kampuszunkon idén is nagy sikert ért el Tudományos Diákköri Konferenciánk, melynek megrendezésére április 19-én került sor...

tdkcsempeutókomm

Kiemelkedő eredmények az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar TDK kari fordulóján

Nagy Lajos király úti kampuszunkon idén is nagy sikert &eac …

KommunikációTurizmusÜzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...