Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Dokumentumfilm a Nemzetiről | Budapesti Metropolitan Egyetem

Dokumentumfilm a Nemzetiről

BKF-es tanárok és diákok az alkotói csapatban


Április 24-től látható a Puskin és a Tabán Mozi műsorán a Nemzeti Színház Alföldi Róbert vezette társulatának utolsó egy hónapját megörökítő film, amelynek elkészítésében több BKF-es tanár és hallgató is részt vett. Salamon András rendező mellett Incze Ágnes producer-vágóként, Szalai Károly az utómunkáért felelős koordinátorként, míg Miklós Mari technikai munkatársként, míg hallgatóink – Ferge Roland, Kemény Eszti, Hejüsz Betti és Tóth Levente – operatőrként erősítették a csapatot.

„Muszáj, hogy ez legyen erősebb, mert megcsináltuk. Abszolút megcsináltuk. És most nem lehet folytatni és eltűnik, elveszik, szétesik, megszűnik, de megcsináltuk.” (Alföldi Róbert)


Salamon András a filmről:
"Érzékelve a nézők és a szakma részéről a Nemzeti Színház produkciói iránt megnyilvánuló különös figyelmet, sőt rajongást, és azt, hogy mindaz, ami itt tapasztalható, az előadásokkal együtt, hamarosan csak az emlékeinkben marad meg, úgy gondoltam, hogy filmkészítőként most elsősorban a kulturális leletmentés a dolgom. Dokumentálni akartam mindazt, ami az utolsó „Alföldi évad” végéig ebben a házban történik. Azt terveztem, hogy kis stábommal lényegében beköltözöm és megpróbálom a szakmai munka minden lényeges mozzanatát rögzíteni és beszélgetni arról, mit jelent a társulat életében ez az utolsó együtt töltött időszak.

Minket a kíváncsiságunk vezetett, amikor erre a filmre készültünk. Közelről akartuk látni egy különlegesen sikeres társulat munkáját. Elhatároztuk, hogy – szembeszállva a színházi műfaj múlandóságával –  létrehozunk egy kordokumentumot, melyben megörökítjük az utolsó hónapok eseményeit, s ezen belül Alföldi Róbert utolsó rendezését a Mephistot, mely egyben a Nemzeti utolsó bemutatója volt. A film feszültségét az adja, hogy a társulat tagjai, miközben erre a hatalmas munkára készülnek, egyszersmind elbúcsúznak egymástól, elbúcsúznak attól az öt évtől, ami mindenképpen a színháztörténet részeként marad meg az emlékeinkben, s ebben a filmben is."


NEMZETI DOKUMENTUMFILM
hossza: 90 perc
Rendező:  Salamon András
Producer és vágó:  Incze Ágnes
Zene:  Kazai Ági
Megszólalók:  Alföldi Róbert, Törőcsik Mari, Molnár Piroska, Stohl András, László Zsolt, Kulka János, Bánfalvi Eszter, Radnai Csilla, Hevér Gábor, Szarvas József, Nagy Mari, Mohácsi János
Operatőrök: Salamon András, Vízkeleti Márton, Ferge Roland, Kemény Eszti, Tóth Levente
Gyártásvezető: Ugrin Julianna
Gyártó: Cinework Studio
Támogató: Nemzeti Filmalap



2014. 04. 17.

Hírek

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
Művészet
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Oliver_orias

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …

Művészet
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

foto20240502

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …

Művészet
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

metuartus1

METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …

Művészet
Művészet
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összefoglalónkban.

uj kopp hir

Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

médiakonfeneciahircsempe

A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …

KommunikációTurizmusÜzlet
Művészet
METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

fise hircsempe

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
Kiemelkedő eredmények az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar TDK kari fordulóján

Nagy Lajos király úti kampuszunkon idén is nagy sikert ért el Tudományos Diákköri Konferenciánk, melynek megrendezésére április 19-én került sor...

tdkcsempeutókomm

Kiemelkedő eredmények az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar TDK kari fordulóján

Nagy Lajos király úti kampuszunkon idén is nagy sikert &eac …

KommunikációTurizmusÜzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...